Oktatási módszerünk

Oktatási módszerünk

Erősségünk: Európai Nyelvi Díjjal kitüntetett innovatív módszerünk (is)!

Rómában dolgozták ki, a STUDIO ITALIA-ban adaptáltuk és továbbfejlesztettük.

A lényege?

  • Az óra középpontjában a tanuló áll. A tanár csak segít, a tanulók saját ütemük és képességeik szerint haladnak előre. A nyelvtanulás a csoport tagjainak együttműködésén keresztül valósul meg. Eredményesebb a tanulás, ha az órán a társakkal együtt oldjuk meg a problémákat!
  • Az olasz nyelv használata nem egy távoli cél lesz a nyelvtanuló számára, hanem a nyelvtanulás eszköze. A tanulók viselkedése is olyan mint az életben: nincs okuk arra, hogy az órán feszengjenek, jól érzik magukat a bőrükben.
  • A szövegek, amelyeket olvasnak és hallgatnak egyre inkább eredetiek lesznek: olaszok készítették olaszoknak. Sokkal hatékonyabbak és szórakoztatóbbak, mint a nyelvtanulóknak szánt, szokványos mesterséges szövegek.
  • Úgy érdemes nyelvet tanulni, hogy közben az ember az országnak a kultúrájával, szokásaival is megismerkedik. Mind az olvasott, mind pedig a hallott szövegek valamilyen módon az olasz kultúra köré épülnek, ezáltal akarva-akaratlanul is többet tudnak meg tanulóink erről a kultúrkörről.

Kinek ajánljuk?

Mindenkinek! A kor nem számít! Nem véletlenül kínálunk nagy sikerrel külön tanfolyamokat senior tanulók számára is!
További információk a Seniorok Nyelviskolája honlapján: www.senioroknyelviskolaja.hu

Bepillantás a kulisszák mögé...

Mindez hogyan néz ki a gyakorlatban? Nézd meg a videókat!
De van egy jobb ötletünk is: gyere, tanulj velünk! Az eredmény garantált!


Így tanulunk írni



Így tanulunk érthetetlen szöveget érteni



Így fedezzük fel a nyelvtan szabályait  


Így tanulunk meg folyékonyan beszélni 


Így fedezzük fel a nyelvtani szabályokat 


Így tanulunk meg helyesen beszélni