Studio Italia Olasz Nyelviskola

GINOP 6.1.2 Digitális szakadék csökkentése program

2016. október 1. és 2017. október 31. között legalább 260.000 magyar állampolgár számára nyílik lehetőség 100%-os állami támogatással informatikai képzés elvégzésére. A Széchenyi 2020 keretében Magyarország Kormánya támogatja a hátrányos helyzetű felnőttek digitális kompetenciájának fejlesztését 70.000 Ft/ fő értékben. 

Elő-regisztráció GINOP 6.1.2-es támogatott vidéki informatikai képzésekre 

A jelentkezés feltétele, hogy a pályázó betöltötte a 16. életévét és még nem haladta meg a 65. életévét, valamint nem vesz részt államilag finanszírozott felsőoktatási vagy EU forrásból megvalósított képzésben, továbbá konvergencia régióbeli lakcímmel rendelkezik. A STUDIO ITALIA 2016. június óta érvényes együttműködési megállapodással rendelkezik a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatallal, így részt vesz képző intézményként a GINOP-6.1.2-15-2015-00001 azonosító számú, „Digitális szakadék csökkentése” című kiemelt projekt megvalósításában és támogatott informatikai tanfolyamokat indít IKER 1 (teljesen kezdő) és IKER 2 (középhaladó) szinteken. Iskolánk az ország egész területén szervez képzéseket, kivéve a Közép-magyarországi régiót és Budapestet!

A támogatás összege 70.000 Ft / fő, amihez egy pályázati űrlap kitöltése szükséges, ebben munkatársaink segítenek, de igénybe lehet venni eTanácsadók segítségét is országszerte. A regisztráció elektronikus úton történik a www.ginop612hir.nive.hu oldalon keresztül az úgynevezett HIR rendszerben.

Minden hónapban megjelenik a www.ginop612hir.nive.hu oldalon a legújabb elfogadott tanfolyamok listája.

További fontos tudnivalók:
Tanfolyamaink 35+35 órásak, és önrész befizetése nélkül lehet jelentkezni rájuk. Minden képzés tartalmazza a tananyagok költségeit is. A tanfolyamról való hiányzás mértéke maximum 10 % lehet minden esetben, ezért kérjük, csak olyanok jelentkezzenek, akik ezt vállalni tudják ellenkező esetben Iskolánk visszaköveteli a tanórák díját.

Teendők és tudnivalók a jelentkezéssel kapcsolatban:
A tanfolyamokra a www.ginop612hir.nive.hu oldalon tud jelentkezni. Ha még nem regisztrált, akkor mint érdeklődő regisztráljon az oldalon.

Regisztráció / belépés itt!

Ha kapott visszaigazolást arról, hogy részt vehet a programban, belépést követően válassza ki az Önnek megfelelő programot a képzéskereső segítségével így:

1. A képzéskereső legfelső szűrő mezői közül a jobb oldali mezőbe másolja be az alábbi képzőkódot: K0011

2. A megye szűrőnél válassza ki a megfelelő megyét és kistérséget.

3. Kattintson a keres gombra, így megkapja a tanfolyamok listáját.

4. A listából a lista elején található kockába klikkelve válassza ki a tanfolyamot. ha többet is meg szeretne tudni a tanfolyammal kapcsolatban, kattintson a lap alján található részletek gombra.

5. Amennyiben a részletek elolvasása után is úgy gondolja, hogy ez lenne a megfelelő tanfolyam, akkor nyomja meg a lap alján található jelentkezem gombot.

6. Jelentkezést követően információt kap a rendszertől, hogy sikerült-e a tanfolyamra jelentkezni, vagy esetleg csak várólistára került.

7. A jelentkezése beérkezését követően munkatársunk telefonon felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy időpontot egyeztessen a támogatási illetve felnőttképzési szerződések aláírására.

STUDIO ITALIA - BUDAPEST 1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 2. | Olasz Nyelviskola Tel.: (1) 319 9039, (1) 319 9054 Fax: (1) 319 9040

Olasz Könyvesbolt és Fordítóiroda Tel.: (1) 319 9053 Fax: (1) 319 9040 | Olasz Utazási Iroda Tel.: (1) 789 1414, (1) 301 09 71 Fax: (1) 319 9040